Meghitt ünnepség keretei között mutatták be és adták át azt a portrét, amely a jeles pedagógusokat ábrázolja.
A dombormű a gimnázium díszlépcsőházában, a lépcső melletti falon kapott helyet. Itt tartották az avatóünnepélyt, amelyen az egykori tanítványok, volt munkatársak, barátok és tisztelők népes számban vettek részt.
A relief Horváth Tibor szobrász alkotása. A mester személyesen nem ismerte a pedagógusházaspárt, ezért a portré fényképek és filmfelvételek alapján készült el. Az alkotófolyamat sok előkészítést, több ellenőrzést és egyeztetést igényelt, amelynek része volt az is, hogy a mű egyes részein menetközben jelentős változtatást kellett végrehajtani. Az alkotás dr. Lévai Antal ügyvéd és családja megbízásából készült, és az ő adományukként került a gimnáziumba. A szervezésben jelentős szerepet vállalt a Csiha Alapítvány.
Az ünnepségen először az adományozó, Lévai Antal mondott rövid beszédet, amelyben kiemelte, hogy Csiha László és Csiha Lászlóné olyan értékeket adtak tovább a tanítványaiknak, amelyekkel növendékeik másokat is arra tudtak és tudnak ösztönözni, hogy jobb emberekké váljanak. A hálás utókor féltő kegyelettel őrzi emléküket és munkáikat. Ezt követően a gimnázium három magyar szakos tanára olvasott fel szemelvényeket Csiha László írásaiból, felidézve Laci bácsi és Erzsike néni szellemiségét. A gimnázium közössége nevében Gyulai Sándor igazgató köszönte meg az alkotást, majd Horváth Tibor szobrász és Lévai Antal közösen leleplezték az emlékművet, amelyet nagy tapssal köszönt meg a közönség. Az avatóünnepség zárásaként a gimnázium diákjainak előadásában francia nyelvű szavalást hallgathattak meg a megjelentek, így emlékezve meg arról, hogy Csiha László a magyar nyelv és irodalom mellett francia nyelvet is tanított.
2024. november 21.
Fotó: Horváth Tamás