Bíró Ferenc az 1970-es években tanított a gimnázium rajztagozatán, érettségiztetett, továbbá rajzszakkört is vezetett az intézményben.
Egykori tanítványai és tisztelői gyűrűjében avatták fel a kiváló festőművész és elhivatott pedagógus emlékszobrát a gimnázium díszkertjében. A portrét Horváth Tibor szobrász készítette 2005-ben, és az ő adományaként került most a gimnáziumba. Horváth Tibor a városi rajzszakkörben ismerkedett meg Bíró Ferenccel, aki őt inspirálta, irányította, és a képzőművészet útján elindította. A szobrász ezzel az alkotással kívánta kifejezni a háláját mestere iránt.
Az ünnepségen a rajztagozatosok nevében Lovas Tibor művésztanár mondott avatóbeszédet. A saját emlékei mellett számos egykori tanítvány gondolatait megosztotta. Ebből az is kirajzolódott, hogy a hajdúböszörményi képzőművészek egy jelentős része Bíró Ferenc tanítványa volt.
A megemlékezés beszélgetéssel zárult, amelynek keretében Horváth Tibor szobrász mesélt pályájáról és alkotói koncepciójáról.
Az alkotás dr. Lévai Antal ügyvéd közvetítése és szervezőmunkája révén került a gimnáziumba. A szobor posztamense felajánlás segítségével és a Csiha Alapítvány támogatásával készült. Elek Sándor vállalkozó és testvére, Elek Imre készítették el a monolit vasbeton szerkezetet, amely szénszínű nemesvakolatot kapott. Az oszlopot egy tardosi vörösmárványlap zárja, ezen nyugszik Bíró Ferenc portréja.
2025. május 16.