Kövér György előadása

2022. május 25-én Dr. Kövér György történész tartott rendhagyó történelemórát a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium diákjainak.

Előadásán keresztül – amelynek címe az volt, hogy „Hogyan születnek a történelmi tények?” – a történész szakma alapvető kihívásait és a történészi gondolkodás szépségeit ismerhették meg a diákok.

Dr. Kövér György az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa, az MTA doktora, Hajdúböszörmény város díszpolgára, a gimnázium egykori diákja és tanára 2022-ben a harmadik előadó volt az itt megvalósuló Középiskolai MTA Alumni Programban.

A program megvalósításában a Csiha Alapítvány részt vett gesztorként, biztosította a támogató hátteret. Dr. Kövér György Csiha Lászlóné és Csiha László egykori tanártársaként, a család jó barátjaként többször jelentkezett iskola- és helytörténeti írásokkal. Emlékezetes, meleg szavakkal idézte fel Csiha László alakját az írásai hagyatékából összeállított könyv bemutató ünnepségen.

2022. május 31.

« vissza az előző oldalra